Hová tűnt Dzson Dó?
Dzson számára ez a nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Boldoggá tette, hogy a reggeli nagydolog tök simán ment. Bizonyos kor után már lehetnek nehézségek, de ezúttal kirobbanó volt a siker. Remek kis nap lesz ez! – mantrázta, miközben a haját igazgatta. Gyorsan magára kapott valamit, mert késésben volt és bevágódott FCK-777 rendszámú autójába. Csendes elmélkedéséből egy telefonhívás zökkentette ki. Ismeretlen szám.
– Igen!
– ¿Habla usted español?
– Mi van?
– ¡Te encontraremos!
– Na, figyelj Havercsótány! Hajnal van, és csak két kávét ittam. Nem tudom ki vagyok, nem tudom, hol vagyok, szóval szerinted megtalállak? Spanyolt akarsz? Tessék, megkapod! Vamos a la playa, El Fary, los lobos, vaya con dios! Na, na, mi van? Lesokkolt már a rémület? Vagy mondjam még? – és lecsapta a telefont.
Négy nappal az eltűnés után
Egy fiatal férfi sietett a helyi rendőrség felé. Rózsaszín pólója kiemelte kidolgozott felsőtestét, szűk farmerében pedig úgy riszált, hogy bármelyik aranyásó hölgy megirigyelhette volna. Találkozója volt valakivel. 101-es szoba. Igen, ezt a számot mondta a rendőr a telefonban. Bekopogott.
– Üdvözlöm! Vörös Erik vagyok. Önkéntes Nyomozóiroda. Helyi Akciócsoport. Mit tudunk az áldozatról? – vágódott bele in medias res kezdéssel a nyomozó arcába.
A hadnagy úgy ötven körül járt. Kezet nyújtott, majd megforgatta a szemét. Először balról jobbra, majd ellenkező irányba.
– Kohári Horáció Kén hadnagy, Városi Rendőrkapitányság. Nem hörgök, ez a nevem, a szüleim Krisnások voltak a születésem idején. Magának csak Kohos hadnagy.
– Kohos?
– KO, mint Kohári. HO, mint Horáció. És S, mint Kén. Ezért. Azonban elöljáróban fel kell, hogy világosítsam, a nyomozás jelenlegi állása szerint nem beszélhetünk áldozatról. Jelen esetben az az adott személy ismeretlen helyen való tartózkodásának alapos gyanúja áll fenn.
– Mit tudunk tehát az eltűnés alapos gyanújával vádolt személy ismeretlen való helyen tartózkodásának izéjéről, vagyis az áldozatról? – tette fel a kérdést ismételten Erik.
A hadnagy rágyújtott egy cigarettára, majd halál nyugodtan folytatta:
– Erik úr! Vagyis, khm…… legyen inkább Mister Erik! Úgy tudom, Ön volt az utolsó, aki élve látta.
– Kit?
– Az áldozatot! Miket beszélek, teljesen összezavar! Az ismeretlen személyt! Nem! A személyt, aki ismeretlen helyen tartózkodik!
– Jujjci! Akkor most én vagyok a gyanúsított?
– Ezt én nem állítottam. Hol tartózkodott június 14-én délután 6 óra és éjfél között?
Erik arcánál csak a feje tetején lévő pamacs váltott fehérebbre, majd ájulás alapos gyanúját szimulálva kecsesen lefordult a székről. Nem a pamacs, hanem Erik. Pontosabban a pamaccsal együtt fordultak le a székről….
A trükk azonban nem jött be. Horáció szinte mozdulatlanul ült, közben elszívott néhány cigarettát, amíg várta, hogy Erik magához térjen.
– Tehát, mit csinált hétfőn este, mondjuk este 6 és éjfél között? – tette fel a kérdést ismételten a hadnagy.
– Grilleztem.
– És ott mi történt?
– Ettünk.
– Más egyéb, ami fontos lehet?
– Sok volt a bogár és füstszagom lett.
– Miért?
– Mert nyár van és ilyenkor rajzanak.
– Tud nekem mondani neveket?
– Álmos, Előd, Ond, Kond… most rakjon mindegyik mögé egy hosszú ót, meglátja milyen jó móka! Milyen neveket?
– Akikkel együtt volt.
– Egyszer például majdnem megvolt Johnny Depp. Majdnem.
– Neeem! Kikkel tartózkodott együtt a grillezés során?
– Ja, úgy! Az áldozat nem volt ott.
– Már elmagyaráztam, hogy az ügyállás jelenlegi fázisában nem beszélünk áldozatról. Hány órakor távoztak a helyszínről?
– Mikor befejeztük a grillezést.
– Látott esetleg valami szokatlant?
– Maga a grillezés is elég szokatlan volt.
– De mikor ért véget?
– Amikorra megettünk mindent.
A hadnagy ekkorra már a fejét fogta és a felmondása szövegét fogalmazta épp az agyában.
– De azért társak maradunk ugye? – kérdezte Erik tágra nyitott bociszemekkel. Még sosem volt társam. Szükségem van egy dörzsölt, öreg mókárra, hogy megoldjuk ezt az ügyet. Ugye, Hori? Tisztára, mint a Halálos fegyverben. Tök jó buli lesz!
– Persze, azok! – vágta rá a hadnagy összeszorított foggal. Az idők során megtanulta, hogy a foggyosokra jobb ráhagyni mindent.
A következő nap szintén a nyomozás jegyében telt.
Erik mindenkit megkérdezett, akit csak kapcsolatba tudott hozni az üggyel.
Korán reggel a Hong Fa kínai gyorsbüfében tette tiszteletét. Kezet nyújtott a pult mögött tevékenykedő kortalan ázsiai asszonynak és bemutatta védettségi igazolványát.
– Vörös Erik vagyok. Önkéntes Nyomozóiroda, Helyi Akciócsoport.
Aki látta az ázsiai asszonyka tekintetét, annak a kép örökre a retinájába égett és hosszú évekig rémálomként kísért majd teliholdas éjjeleken.
– Van cirke, disznó. Ócó, kiszadag is van. Finom.
Erik fényképet húzott elő a fekete aktából, amelyet korábban az áldozat facebook profiljáról lopott le és kibaszarintotta pultra.
– Ismeri ezt az embert? – tette fel a hivatalos kérdést.
Miss Hong Fa fél szemmel lenézett a képre, majd kibökte, hogy sosem látni.
– Hát akkor hagy frissítsem fel kicsit az emlékezetét! – próbálkozott tovább Erik. Férfi. Autóval jár általában. Nem dohányzik. A kávéját rendszeresen édesítőszerrel fogyasztja. Itt szokott ebédet vásárolni. Ha nem is mindig, de gyakran. Néha. Volt már rá példa. Nem hord szemüveget. Csak ritkán. De nyilvánosan sohasem. Két lába van.
– Aha! – csapott a homlokára Miss Hong Fa. Rendelni akarni?
– Mikor látta utoljára?
– Igen! – válaszolta Miss Hong Fa értelmes tekintettel.
– Mi-kor lát-ni u-tol-só? – próbálta érhetően, artikuláltan fordítani magyar-kínaira Erik a kérdést.
– Igen, igen, olcó. Lenni számla. Van cirke, disznó. Lenni baj?
– Sajnos a nyomozás jelenlegi állása alapján nem adhatok ki információt az áldozatról.
Miss Hong Fa ennél a pontnál döntötte el, hogy örökre visszatér Kínába, hogy nyugalomban dolgozgathasson élete végéig a rizsföldeken napi 18 órában.
Erik következő útja a Repülőmúzeumba vezetett, ahol Dzson néha alkalmi munkát vállalt.
Régóta gyanús volt neki a Takarító néven ismert bűnelkövető, aki az informátora szerint egy ideje itt húzza meg magát. Az első emeleti konyhában aztán gyorsan rá is talált, majd kezet nyújtott és bemutatta védettségi igazolványát:
– Vörös Erik vagyok. Önkéntes Nyomozóiroda. Helyi Akciócsoport.
Aki látta a Takarító tekintetét, annak a kép örökre a retinájába égett és hosszú évekig rémálomként kísért majd teliholdas éjjeleken.
– Lajos, ööö Lajos vagyok. Mit akarsz tőlem? – kérdezte zavarodottan.
– Beismered, hogy te vagy a Takarító? Vagy definiáljam a szemét fogalmát? Ismered ezt az
embert?
A Takarító hosszasan nézte a képet, majd kibökte, hogy sosem látta a szemetet.
Erik felemelkedett a székből és megpróbált gonoszan, határozottan és mindenre elszántan nézni.
– Attól tartok, hogy a továbbiakban nem tudom garantálni a biztonságát! – mondta, majd a telefon névjegyzékében kezdett keresgélni. – Nincs más választásom, hívom Rózt!
A Takarító eközben felugrott a székről és az ajtó felé iramodott, de Erik leleményességét dicséri, hogy még a beszélgetés kezdetén elfordította a kulcsot a zárban, amelyet aztán mélyen az alsónadrágjába rejtett.
Kopogás. Háromszor.
– Jelszó? – kérdezte Erik
– Milyen jelszó? – hallatszott egy lágy női hang az ajtó másik oldalán.
– A jelszó!
– Ja, az JELSZÓ! Az a jelszó, hogy jelszó.
Kinyílt az ajtó és belépett Róz a maga 165 centijével. Barna haja copfba fogva, sötét keretes szemüvegén megcsillant a napfény.
– Megvan minden szükséges kellék? – kérdezte Erik izgatottan.
Róz hátizsákjából elővette a vallatáshoz szükséges eszközöket.
– Majdnem mindent hoztam, amire szükség lehet. Spenótfőzelék a Teletáltól. Kukorica – csak Banduelle volt, nem tudom, az mennyire lesz jó a térdeléshez, de a biztonság kedvéért hoztam gémkapcsokat is. Meg nehogy baja legyen szerencsétlennek, vettem porcerő tablettát a térdeire. Elemlámpa, ugyan nem működik, de csak ezt találtam otthon. Villa a tábla csikorgatásához. Tablet, rátöltve a melegpornót, amit kértél.
A Takarító halálra váltan ült a székben. Erik, mint a kopó, aki szimatot fogott, megérezte a hazugsághormonokat a levegőben és szinte kikényszerítette a vele szemben ülő személyből az információt. Mindeközben Róz a Googleban végre megtalálta az igazságszérum készítésének receptjét
– 20 mg ambroxolt! Nem! Antraxot! Nem! Antropint, igen antropint! Mindig keverem ezeket az abetűs szereket, de úgy rémlett, hogy van benne x, bocsi!
– Döntsd már el, hogy mit akarsz!
– Aztán 12 mg domestost, vagy inkább doxicilint! 32 mg obszidiánt, vagy inkább oxitocint, mert abban is van az x, úgyhogy az jó lesz! Még két X hiányzik a továbbjutáshoz. Vénásan fogom beadni. Xilofont! Varnus Xavért! Nullásat! Waxot! Szexet!
– Akkor hát csicseregj, Madárka, mert megy az igazságszérum! Vagy jöjjön inkább a spenót?
– Ne! – könyörgött a Takarító. Csak a spenótot ne! Elmondok mindent.
– Ez a beszéd! – vigyorgott Erik, Kinder csokoládés dobozra illő fogsorával. Halljuk!
– Igen, ismerem a srácot! – remegte Lajos.
– Igen! Ez az! Biztosan tudtam. Mit tudsz az eltűnéséről?
– Bármit is mondok, veszélybe kerülök.
– Személyesen fogom garantálni a biztonságod, beszélj!
Ez valószínűleg megnyugvással tölthette el a Takarító lelkét, mert elkezdett belőle ömleni a szó.
– Volt az az üzlet a venezuelaiakkal – kezdte. Eredetileg ajándéknak szánták az új repülőgépet a múzeumnak, azzal a kikötéssel, hogy hetente egyszer fel kell szállnia Dél-Amerikába. Eleinte nem is volt gond, minden flottul működött, de aztán elkezdtek követelőzni. Dzsonnak kellett átadnia a pénzt. Meg is kapta egy hátizsákban.
Erik diadalittasan bólogatott. – Folytasd!
– Mindent előkészítettünk a találkozóhoz. A venezuelaiak át is vették a táskát, amikor beütött a krach. Kinyitották és két női bugyi, egy pár sportcipő, két db egykilós súlyzó, egy rúnákról szóló könyv, meg egy komplett edzős cucc került elő belőle, pénz meg sehol!
Az eltűnés napján
Dzsont igencsak felzaklatta a találkozó a venezuelaiakkal. Hová tűnt a pénzzel teli táska? Személyesen gondoskodott róla, mint a szeme világát, úgy óvta. Ki tüntette el a pénzt és rakta tele a hátizsákot női ruhákkal meg még mivel is? Egy rúnákról szóló könyvvel. Liliiiiiiiiiii!
Dzson testét először sokkolta a jeges víz, amiben viszonylag gyorsan elmerült, köszönhetően a bokájára kötözött súlyoknak. Ösztönösen visszafojtotta a lélegzetét és leszedte a szeme köré tekeredő hínárokat. Tudta, hogy körülbelül másfél perce maradt arra, hogy átgondolja, hogyan juthat a víz felszínére és hogy rájöjjön, a barátnője azért cserélte össze a két táskát, mert:
A. Ilyen kis hóbortos, hiszen ő egyszerűen csak Lili.
B. Lelépett a pénzzel, őt meg el akarja tenni láb alól.
Azt, hogy sikerült-e Dzsonnak a felszínre úsznia, mindenkinek a saját képzeletére bízom…