A női jellem evolúciója, avagy miért vagyunk mi nők olyanok, amilyenek…

Az idők hajnalán egykoron szimbiózisban élt egymás mellett férfi és nő. A mindennapokat akkortájt a bőség, a vadászat, halászat, gyűjtögetés és a dögunalom töltötte meg. Néha jött egy kardfogú tigris és szétkapott valakit, ami kis izgalmat vitt a törzs életébe, de a szabadidő hasznos eltöltésére szinte semmi lehetőség nem kínálkozott, sőt még maga a szabadidő fogalma sem létezett. A férfiak mindig kéznél voltak egy kis családi veszekedéshez, hiszen nem volt hová menni és nem volt minek.

És akkor beköszöntött a jégkorszak.

A férfiak kénytelenek voltak egyre nagyobb területeket bebarangolni a hússzerzés reményében. Eleinte megterhelőnek érezték a többnapos menetelést a hidegben a nyamvadt hús miatt, de hamar rájöttek arra, ha messze vannak a sárkányoktól, akkor nincs parancsolgatás meg cseszegetés és a gyerekek sem üvöltenek egész éjjel az arcukba. Így egyre több időt kezdtek távol tölteni a családtól vadászat ürügyén.

A nőknek persze rövid időn belül elegük lett abból, hogy a férfiak folyamatosan vadászni járnak, ha meg épp otthon vannak, akkor se törődnek már annyit velük, mint régen. Hetekig voltak képesek vadászat céljából együtt lógni, távol a családtól, pedig a nők is pontosan tudták, hogy egy mamut leöléséhez nem kell több harminc percnél. Mert vagy agyonveri az ember, vagy nem.

A nők arra is rájöttek, hogy a férfiak a fennmaradó időt – napokat, néha heteket – csavargással, részeg tivornyákkal és a szomszéd törzs nőtagjainak becserkészésével töltik. Hazafelé menet néha leütöttek valami kisebb állatot, hogy azzal hencegjenek otthon. De legtöbbször üres kézzel tértek haza és a gyerekeknek sem vittek ajándékot. Otthon a jégkorszakra való hivatkozással azt hazudták, hogy nem találtak egyetlen mamutot sem, majd hulla fáradtan bedőltek a barlangba. A cipőt már akkor sem vetették le, sőt az sem tűnt fel nekik, hogy ki van takarítva a kecó.

Mikor egy idő után ezt már nagyon pofátlanul csinálták, a nők rájuk pirítottak, hogy:

 – „Nem is igaz, pont tegnap láttunk egyet a hegy lábánál!”

Ekkor a férfiak a törzsfőnök javaslatára az összes fellelhető mamutot elásták Szibériában, majd volt pofájuk azon pampogni, hogy a vasárnapi menü miért vegán, mert ők már nem majmok, hogy magvakat meg bogyókat egyenek. Desszertnek néha mókust. Aztán meg csodálkoztak, hogy honnan a fenéből került elő a hüvelygomba meg a fejfájás.

Mindez nem volt elég.

Kitalálták a kultikus szertartás fogalmát. Ilyenkor behúzódtak a barlang belsejébe, ahonnan persze kitiltották a nőket, azzal az ürüggyel, hogy nem lesz sikeres a rítus, meg ilyesmi. Hosszú órákat voltak képesek eltölteni a barlang távoleső, sötét zugaiban, miközben zenét hallgattak, ittak, táncoltak, füvet szívtak és olyan, nagymellű nőket ábrázoló szobrokat készítettek buja orgiáikhoz, mint a willendorfi Vénusz. Ennek eredményeként a nők még hisztisebbek lettek és még több nyavalya kezdte gyötörni őket.

A banda minden létező alkalmat megragadott a rítus névre keresztelt kanbuli megtartására. Megalkották a vadászat eredményességét befolyásoló szertartást, a férfivá avatási szertartást, a temetkezési szertartást,  a tűzszertartást és a vérszertartást, meg ki tudja még miket. A varázsló ekkora már kicsit túltolta a varázsgombát.  Mikor egy kis szexhez volt kedvük, a nőket is bevették a buliba. Erre a célra fejlesztették ki a termékenységi szertartást, ahol kedvükre dughattak mindenkivel.

Az ásatások bebizonyították, hogy az utolsó jégkorszak embere különféle műtárgyak és barlangi festmények egész sorát állította elő. Az idióta tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy csökkent a táplálék megszerzéshez szükséges munkaidő, ezért a szabadidő eredményeként létrejött a művészi alkotómunka. Nyilván.

„A Lascaux-i barlangban szarvasok, marhák és vadlovak képeit találjuk. A rajzok témái a vadász és zsákmánya közötti kapcsolatra utalnak.” – Valójában arról van szó, hogy a férfiak részeg tivornyáik során kidekorálták a falat.

„Egyes képeken a különböző vadállatok természetfölötti lényként vannak ábrázolva.” – A pasik már olyan matt részegek voltak, hogy nem tudták normálisan tartani az ecsetet.

„Sok csontból előállított termékenységi szobrocska került elő. Széles csípőjű nőalakok, akik testének középső részeit nagyítva ábrázolják a fejhez és a végtagokhoz képest.” – Aférfiak már akkor is nagymellű, pucér, nimfomán nőkről fantáziáltak, ez az oka a festészet és a szobrászat kialakulásának.

„Ezek nemcsak a művészi kifejezés eredményei, hanem kísérletek arra, hogy az ember és a természet kapcsolatát mágikus egységbe foglalják össze.” – Ha-ha-ha!

„A középső kőkorszakban már emberábrázolások is készültek.” – A falka tagjai átlagon felüli méretű nemi szervvel rendelkező obszcén férfialakokkal, valamint nemi szervek stilizált változatával dekorálták a kangyűlés helyszínét, miközben folyamatosan röhögtek és hánytak.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a pleisztocénben a férfiak vadásztak, halásztak és züllöttek egész nap. A nők meg – mivel még nem találták fel a boltot – kénytelenek voltak saját kezűleg megtervezni és elkészíteni ruháikat és ékszereiket, mivel önértékelésük elkezdett a nulla felé konvergálni.

Aztán eljött a holocén és mindenki tökre örült, hogy véget ért a jégkorszak. A nőknek ekkorra már teljesen elegük lett a barlangból, meg abból, hogy mindenki sáros lábbal bemászkált. Sár meg volt bőven a hülye gleccserolvadások miatt. Új lakhelyet akartak, mert a barlang már túl kicsi volt és nem elég szellős, túl magasan volt, túl sokan laktak egy helyen és a gyereknek is külön szoba kellett, hogy ne traumatizálódjon, mert ekkor még nem léteztek pszichológusok.

A férfiak meg egyre inkább elkanászodtak. Az áradások miatt már nem szívesen jártak vadászni, mert az balesetveszélyes, az egészségügy meg még gyerekcipőben járt. Ezért inkább a barlang hátsó részében koncentrálódtak és évszázadokig nem takarítottak ki maguk után, ezért van tele a barlang mélye lerágott csontokkal.

Még ha esetleg elő is másztak, akkor sem segítettek a házimunkában, mert a haverok mindig kéznél voltak. Ilyenkor kártyázással múlatták az időt, csak a kártyalapokat rúnáknak hívták akkoriban, este meg kollektíven telefingották a barlangot. Amúgy is idegesítette a nőket, hogy férjeik megbámulják az összes többi nőt öltözködés közben, mivel még nem léteztek falak és a privát szféra. Megjelent a féltékenység.

És megszületett az ötlet.

A nők eldöntötték, hogy itt az idő a családok szétköltözéséhez. Kitalálták a kertes családi házat. Ezek után már falvakban éltek és külön házakban, így akadályozva meg a férfiakat kedvelt időtöltéseikben. Persze ekkor megint előtérbe került a vadászat, amit az olvadáskor hanyagoltak.  A nők kiégtek azon, hogy a férfiak megint nincsenek otthon, mert így minden az ő nyakukba szakadt a bevásárlástól kezdve, a ruhakészítésen, főzésen, mosáson, takarításon át a kölykök neveléséig. A kóbor barlangi medvékkel és kardfogú tigrisekkel is nekik kellett felvenni a harcot, hozzáteszem eredményesen, mert ki is nyírták mindet. Egyedüli fénysugár az volt életükben, mikor a szomszéd törzs férfitagjai meglátogatták őket vadászataik alkalmával.

A nők azzal vetettek véget a csavargásnak, hogy kitalálták a háziasítást, így vadászat ürügyén a banda nem tudott többé együtt lógni, mert már folyamatosan volt otthon friss hús. A nők ennek érdekében állatokat szelídítettek magukhoz és növényeket kezdtek termeszteni.

De a pasik agyán nem tudtak túljárni.

Ezek után is összejártak, mert kitalálták a háborút. Így újra volt indokuk a falkával való züllésre. Ehhez cinkostársakra leltek a szomszéd törzs férfitagjainak személyében, akik szintén hasonló problémákkal küszködtek. Sajnos a nők egy idő után új technológiák kifejlesztését követelték a hadászat területén, ezért fel kellett találniuk az íjat és a nyilat. A nők meg kénytelenek voltak háziasítani a kutyát meg a macskát, hogy ne legyenek olyan magányosak a párkapcsolatukban.

Meghonosították továbbá a szőlőt, barackot és a körtét, hogy egészségesebben éljenek, és a család számára ezzel biztosítsák a napi rost és vitaminbevételt. A férfiak viszont pofátlanul lenyúlták a gyümölcsöt, amiből pálinkát főztek és bort készítettek részeg tivornyáikhoz.

Aztán úgy kilencezer éve felgyorsult minden.  

A nők többfajta búza és árpa meghonosításába kezdtek, mert a férfiak folyton pattogtak az egyhangú kaja miatt. Ezzel megteremtették az agráripar alapjait.

A gabona tárolásához edényekre volt szükség. Létrehozták a kézművességet.

A felesleget értékesítették, megalkotva ezáltal a modern piacgazdaságot, a kereskedelmet és a marketinget.

Létrehozták a magántulajdont.

Az innovációt. A termelés bővítése érdekében új ásóbotokat, kapákat, arató- és cséplőszerszámokat fejlesztettek ki. A nők részéről ez volt a neolitikus forradalom.

A férfiak meg maradtak a jól bevált tevékenységeiknél:

– halászat, csak ma pecázásnak hívják

– vadászat a falkával (nőkre)

– háború (mindig a férfiak balhéznak)

– tivornyák sötét barlangok mélyén (tivornyák sötét kocsmák mélyén)

– pucér nők mustrálgatása a barlangrajzokon (pornó oldalakon)

– farokpara. 

Ha jobban megfigyeljük, azt tapasztaljuk, hogy neolitikus forradalom ide vagy oda, a férfiak még mindig ugyanúgy élnek, mint negyvenezer éve.