Izland egyik híres költője megírta a skandináv irodalom legismertebb versét az északi fényről, aztán fogja magát, felvette a legelegánsabb öltönyét, és megpróbálta eladni a valódi Aurora Borealist a gyanútlan svájci befektetőknek.
Ez a költő Einar Benediktsson volt, vagy ahogy Izlandon emlegetik: Einar Ben. Ha egy regényíró találná ki a karakterét, a szerkesztő kapásból visszadobná a kéziratot azzal a felkiáltással, hogy „figyelj, ez a figura teljesen életszerűtlen, túlírt, ilyen pofátlan szélhámos egyszerűen nem létezik!”
Pedig nagyon is létezett. Miközben a versei a lélek legmélyebb bugyrait is képesek voltak felkavarni, a hétköznapokban egy rózsaszín álmokat kergető ügyvéd és szélhámos életét élte.
Miután megírta legismertebb versét az Aurora Borealisról, üzletemberként úgy döntött, hogy miért ne lehetne ezt tágabban értelmezve is értékesíteni. Az üzlet állítólag azért bukott el, mert a befektetők jogi garanciát és magyarázatot követeltek arra, hogyan fogja a költő ténylegesen átruházni a sarki fény tulajdonjogát, erre pedig még Einar Ben sem tudott hihető jogi konstrukciót kitalálni.
De emberünk nem állt meg az égboltnál, a szilárd földet is kiárusította volna. Évtizedekkel a kora előtt látta meg az izlandi vízenergiában rejlő hatalmas bizniszt. Céget alapított, és elkezdte felvásárolni vagy bérbe venni a sziget legszebb vízeséseit – köztük a hatalmas Dettifosst is –, hogy jókora haszonnal passzolja el őket külföldi tőkéseknek vízerőművek építésére.
Talán emlékeztek még a korábbi posztomra a Gullfossról és Sigríðurről, aki azzal fenyegetőzött, hogy a vízesésbe veti magát, ha azt eladják a külföldieknek? Nos, Einar Ben pontosan az a típusú figura volt, aki ellen Sigríður harcolt.
A helyiek persze tajtékzottak a méregtől, hogy a nemzeti kincseiket dán és brit kézre akarja játszani, de ez a legkevésbé sem izgatta a költőnket, aki fittyet hányva a népharagra, egy világméretű ipari forradalmat vizionált a kopár izlandi sziklák között.
Sőt, amikor épp dőlt a pénz, Londonban és Párizsban élt igazi arisztokrata aranyifjúként. A polgári létet távolról sem találta elég elegánsnak, ezért tárgyalásokat folytatott egy skót nemesi cím megvásárlásáról, egy ízben pedig egy egész szigetet akart venni magának az óceánon. Ha meg épp megszorult – ami azért elég sűrűn előfordult nála –, zseniális fantomvállalkozásokat talált ki. Egyszer például egy képzeletbeli teherhajóra (Hafdís) gyűjtött tőkét a gyanútlan izlandiaktól, akik boldogan adakoztak.
Ahogy az a pénzügyi lufikkal lenni szokott, Einar spekulációi végül kártyavárként omlottak össze. A pénze elfolyt, a támogatói elpártoltak tőle, és élete utolsó éveit szinte teljes elszigeteltségben, magányos remeteként élte le Herdísarvík fekete lávamezői között.
De azért a túlvilágról még utoljára megkavarta a szálakat.
Ahogy a tegnapi posztomban meséltem, a Þingvellir nemzeti temetőjében a közvetlen szomszédja az a Jónas Hallgrímsson, akinek a csontjait 1946-ban rabolták el Koppenhágából.
Az izlandi irodalmi pletykák szerint a csontok meglovasítása és az újratemetés körüli spirituális hercehurca mögött Einar Ben befolyásos barátai és tisztelői álltak, akik szentül meg voltak győződve arról, hogy a két szellemi óriásnak egymás társaságában kell pihennie a nemzet szívében, akár tetszik a hatóságoknak, akár nem.
Közeledik az ősz, és vele együtt annak az esélye, hogy kis szerencsével Magyarország égboltján is táncolni lássuk az északi fényt. Ha elcsípitek ezt a varázslatot, jusson majd eszetekbe, hogy Einar Ben majdnem kiszámlázta a látványt valakinek.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kövess a Facebook-oldalamon, ahol naponta teszek közzé új posztokat.
#HeniZana #Izland #EinarBenediktsson #SarkiFény #AuroraBorealis #IzlandiIrodalom #IzlandiKrimi #MiHárman #Skandinávia
Előző rész: Þingvallakirkja | Következő rész: Kjötsúpa, a legendás izlandi birkahúsleves
