Egy fagyos téli reggelen két karóra tűzött fej meredt a gyanútlan utazókra Észak-Izland egyik legfontosabb útvonala mellett. Egy férfi és egy nő, akiknek testét jelöletlen gödörben kaparták el, mint a dögöket szokás. Pontosan így ért véget az a történet, amely közel kétszáz éve nem hagyja nyugodni az izlandiakat.
Agnes Magnúsdóttir és Friðrik Sigurðsson ügye mögött olyan pszichológiai dráma és elhallgatott titkok rejtőznek, amelyeket a legjobb krimiírók is megirigyelnének. Nem véletlenül alkotott belőle világklasszis regényt Hannah Kent: A bűnök sötétje (más fordításban „Rekviem egy gyilkos asszonyért”) címmel.
De mi történt azon a végzetes éjszakán?
A naptár 1828. március 14-ét mutatott. A Vatnsendi tanya lakói békésen aludtak, amikor az éjszaka közepén két cselédlány, Agnes Magnúsdóttir és Sigríður Guðmundsdóttir dörömbölt az ajtajukon. A nők halálra váltan ácsorogtak a bejárat előtt, azt állítva, hogy az Illugastaðir tanya – ahol szolgáltak – kigyulladt, és a gazdájuk, Natan, valamint egyik vendége a lángok között rekedt.
Miután a szomszédok átrohantak és eloltották a tüzet, a füstölgő romok között hamar felszínre került a hátborzongató valóság. A holttestek vizsgálatakor egyértelművé vált, hogy a két áldozat nem a füsttől fulladt meg, és nem is a lángok végeztek velük: még a tűz fellobbanása előtt leütötték, és halálra szurkálták őket. A gyújtogatás csak a nyomok eltüntetésére szolgált.
Az egyik áldozat a ház ura, a 35 éves Natan Ketilsson volt. Karizmatikus, jó kiállású férfi hírében állt, aki autodidakta orvosként és füvesemberként gyógyított a környéken. Ám a vonzó külső mögött egy gátlástalan nőcsábász rejtőzött. Egyes történészek szerint Natan a környezetében élő nőket – köztük a cselédeit – állandó érzelmi, anyagi és fizikai függőségben tartotta, kihasználva felettük a hatalmát.
Mellette holtan feküdt a szintén 35 éves Pétur Jónsson (a szomszéd farm gazdája), aki éjszakai szállásra tért be a tanyára. Az egyetlen bűne valószínűleg az volt, hogy rossz időben volt a legrosszabb helyen.
A hatóságok gyanúja azonnal a ház fiatal szolgálóira terelődött: a mindössze 19 éves Friðrik Sigurðssonra, a 16 éves Sigríður Guðmundsdóttira, valamint a 32 éves Agnesre.
Agnes a korabeli feljegyzések szerint rendkívül művelt, éles eszű, de nehézsorsú nő volt, akit se veled, se nélküled kapcsolat fűzött a ház urához. Agnes nem csupán cselédként dolgozott a tanyán, de Natan szeretője is volt… mindaddig, amíg a férfi félre nem söpörte a fiatalabb Sigríðurért.
A 19. századi izlandi bírósági eljárás meglepő gyorsasággal zajlott le. A tanúvallomásokat leginkább helyi pletykákra, előítéletekre és a vádlottak fizikai-lelki megtörésére alapozták. A bírákat a legkevésbé sem érdekelte a tettek mögött húzódó indíték. Miért gyűlölték ennyire a gazdájukat a szolgálók? Milyen szerepet játszott az eset mögött húzódó féltékenység, megalázottság és kiszolgáltatottság?
A későbbi elemzések és a korabeli beszámolók alapján egy lényegesen sötétebb lehetőség is felsejlik. Vajon Natan valóban bántalmazta és megerőszakolta a keze alatt dolgozó nőket, és ez a brutális mészárlás valójában a sarokba szorított áldozatok végső, elkeseredett kitörése volt? Péturnak pedig azért kellett meghalnia, mert nemkívánatos tanújává vált a Natan elleni támadásnak?
Ezekre a kérdésekre a korabeli izlandi törvényszék nem keresett választ. A döntéshozók példát akartak statuálni a szigetország társadalma előtt. A bíróság Friðriket és Agnest halálra ítélte, míg a fiatal Sigríður büntetését királyi kegyelemmel élethosszig tartó dániai kényszermunkára enyhítette.
1830. január 12-én az észak-izlandi Húnavatnssýsla régió szeles dombjainál felállították a vérpadot. Dániából külön erre az alkalomra hozattak hóhért és egy bárdot. A környékbeli gazdáknak törvényi kötelességük volt megjelenni és végignézni a nyilvános lefejezést.
A kivégzést követően a helyi bíró utasítására Agnes és Friðrik fejét elrettentésképpen karóra tűzték az út szélén, míg lefejezett testüket egy sziklás gödörben kaparták el a helyszínen. (A levágott fejeket egyébként nem sokkal később ismeretlen tettesek éjszaka ellopták a karókról, és eltemették őket; a maradványokat végül több mint egy évszázaddal később, 1932-ben szállították át egy megszentelt egyházi temetőbe.)
Majdnem kétszáz év telt el azóta, de Ágnes és Friðrik története továbbra sem hagyja nyugodni az izlandiakat. A kérdés, hogy vajon hidegvérű gyilkosok voltak, vagy egy bántalmazó férfi kétségbeesett áldozatai, mindmáig nyitva maradt.
2017-ben elismert izlandi jogászok, történészek és igazságügyi szakértők gyűltek össze, hogy a modern jogszabályok alapján szimbolikusan újratárgyalják a szigetország leghíresebb és legvéresebb bűnügyi aktáját. Hogy milyen eredményt hozott ez a modernkori per, az a holnapi írásomból kiderül.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kövess a Facebook-oldalamon, ahol naponta teszek közzé új posztokat.
#HeniZana #Izland #AgnesMagnúsdóttir #IzlandiBűnügy #IzlandiKrimi #HannahKent #ABűnökSötétje #ÉszakiKrimi #MiHárman
Előző rész: Kjötsúpa, a legendás izlandi birkahúsleves | Következő rész: Az Agnes Magnúsdóttir-per újratárgyalása
