Csapatunk az első öt éjszakát Reykjavíkban töltötte, mégpedig az Oddsson Hostelben. Nem volt csicsás csaptelep, se neobarokk bársonyfüggöny meg ágytakaró, ami részemről teljesen oké, mert az ilyen luxizástól rendszerint sikítva menekülök. Cserébe viszont minden (de tényleg minden) hibátlanul működött.
Hat-, nyolc-, három- és kétágyas szobákat foglaltunk, és hatalmas mázlink volt, hogy fél évvel az utazás előtt egyáltalán találtunk szállást negyvenhat embernek. A zuhanyzók és a mosdók közösek voltak, de minden szinten több is akadt belőlük, sőt egyszemélyes változat is. Ez első hallásra talán riasztó, a skandináv hostelekben azonban egyáltalán nem szokatlan.
Itt esett le az is, hogy az ablakokat kb. sehol nem lehet rendesen kinyitni. Először azt hittem, csak megszorult a keret, de aztán kiderült, hogy a többiekénél is csak egy nyomorúságos kis szellőzőrész mozdul meg. És ennek van ám egy nagyon logikus oka: Izlandon az időjárás öt perc alatt képes olyan hisztit levágni, hogy a hirtelen feltámadó sarki szél konkrétan kiszakítaná a nyitott ablakszárnyat a tokjából. Ráadásul a házakat olcsó, geotermikus fűtéssel tartják melegen, és úgy le vannak szigetelve, mint egy atomreaktor.
Az Oddsson szuperpraktikus és tiszta volt. Új fenyőágyak, vastag matracok, makulátlan ágynemű. Már-már gyanúsan steril. A szobák persze nem voltak tágasak, inkább modern hajókabinokra emlékeztettek, ahol minden centiméternek funkciója van.
Európai zsebbel mérve persze a hostelek ára is húzós. Egy sima priccsel felszerelt tömegszállásért simán elkérik egy otthoni háromcsillagos hotel árát. De cserébe legalább tényleg tisztaságot és nyugalmat kapsz. Már ha épp nincs a folyosón másik negyvenöt magyar, ugyebár…
A reggeleknek megvolt a maguk külön rituáléja. Szegény izlandi személyzet nem volt felkészülve arra a sokkra, amit egy csapatnyi éhes hazánkbeli jelent, akik egyszerre zúdulnak le a reggelizőbe. A fagyasztott kenyeret konkrétan folyamatos műszakban sütötték utánunk, de mire kihoztak egy újabb adagot, az előző már el is tűnt. Pedig a reggeli minden nap ugyanaz volt, és mégis tökéletes. Füstölt lazac, paradicsom, uborka, gabonapehely, vaj, sajt, kávé, tea. És persze a kihagyhatatlan skyr.
Ám a reggelek igazi varázsát nem az étel adta.
A hatalmas üvegablakok közvetlenül az óceánra néztek. A víz fölött lassan úszott a szürke reggeli köd, a távolban hajók mozogtak hangtalanul, a levegőben pedig az északi tenger semmivel össze nem téveszthető hideg, sós illata kavargott. Az ember ült a kávéjával, és néhány percre tényleg megszűnt körülötte a világ minden nyűgje.
Reggeli után befutottak a buszok, meg Marek, a kedvenc lengyel sofőrünk. Marek akkor még nem tudott magyarul káromkodni.
Az első Izlandon töltött, teljes napunk úticélja a Þingvellir Nemzeti Park volt, az Arany körút első állomása.
Holnap elhagyjuk a biztonságos falakat, és az Arany körúton várunk rád, ahol a föld szó szerint fortyogni kezd a talpunk alatt.
Te eltöltenél néhány éjszakát egy ilyen hostelben, hogy felfedezd Izlandot, vagy inkább egy klasszikus szállodát választanál?
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kövess a Facebook-oldalamon, ahol naponta teszek közzé új izlandi történeteket, kulisszatitkokat és friss posztokat.
Előző rész: Az izlandi nyelv finomságai | Következő rész: Izland ezerféle módon képes kinyírni az embert
