Azt hiszed, régen nem voltak horror-sztorik? Akkor mutatok egy izlandi legendát, amitől az évszázadokon át rettegtek az északi anyukák.
Felejtsd el a cuki tündérmeséket: Izland sötét lávamezői között a legkisebb hiba is elég volt ahhoz, hogy a család élete egy szempillantás alatt rémálommá változzon.
Az elcserélt gyermek története egy eldugott izlandi tanyán, Tunguban játszódik. Élt itt egy fiatal házaspár, akiknek megszületett az első kisfia. A gyermek gyönyörű volt, makkegészséges, folyton mosolygott, és a szülők szeme fényének számított.
Egy nap az édesanya egyedül maradt a tanyán a babával. Mivel rengeteg dolga volt a mezőn, a gyereket a házban hagyta a bölcsőben, de elkövetett egy végzetes hibát: a kicsi még nem volt megkeresztelve, és nem tett acélkést a bölcsőbe, ami a helyi hiedelmek szerint az egyetlen védelem a rejtett nép ellen.
Amíg az anya távol volt, a huldufólk (rejtett nép) tagjai besurrantak a házba. Elvitték az egészséges embergyereket, és a helyére betettek egy elvarázsolt, öreg, gonosz manót, akire rábűvölték a csecsemő külsejét. Amikor az anya visszatért, azonnal érezte, hogy valami nincs rendben. A baba külseje ugyan hasonlított a fiára, de a tekintete rideggé és gonosszá vált. Ami pedig a legborzasztóbb volt: a gyerek onnantól kezdve nem nőtt egy centit sem, és nem is kezdett beszélni. Csak feküdt a bölcsőben, és ha senki nem látta, rekedt, ijesztő hangon sírt, de ha az anyja odament hozzá, dühösen vicsorgott rá.
Teltek az évek, a „gyerek” már négyéves lett volna, de még mindig egy tehetetlen, torz csecsemőként feküdt, ami teljesen felemésztette a családot.
Az anya már-már beleőrült a bánatba, ezért elment a szomszédos tanya bölcs asszonyához, aki azonnal tudta, mi történt: „Ez nem a te fiad. Egy vén huldufólk-ot hagytak nálad.” Az öregasszony adott egy tanácsot, hogyan kényszeríthetik rá a lényt, hogy felfedje magát.
Az anya hazament, tüzet rakott a konyhában, és egy hatalmas üstöt tett rá. Fogott néhány apró fadarabot, és úgy tett, mintha valami bonyolult eszközt barkácsolna belőlük a földön. A bölcsőben fekvő lény egy ideig némán figyelte, majd a kíváncsiság győzött, felült, és rekedt hangon megszólalt: „Öreg vagyok, mint a lávamező, megéltem tizennyolc cserét Izlandon, szakállam is őszül már, de ilyen fura merőkanalat még életemben nem láttam!”
Az anya ereiben megfagyott a vér, de nem tehetett mást, követte a bölcs asszony kíméletlen utasítását. Fogott egy vastag korbácsot, és kegyetlenül verni kezdte a bölcsőben fekvő lényt, miközben az ordított a fájdalomtól.
Pár perc múlva kicsapódott a ház ajtaja, és egy dühös huldufólk nő lépett a szobába, karjában a valódi gyermekkel, aki a rejtett nép között eltöltött idő alatt négyéves kisfiúvá cseperedett. A rejtett nő megvetően végigmérte az emberanyát, durván bedobta az igazi gyereket a szobába, majd a bölcsőhöz lépett, felkapta az összevissza vert, nyöszörgő vén manót, és ezt sziszegte:
„Látod? Mi nem bántottuk a te kölyködet, tisztességgel neveltük. Te meg így elbántál az apámmal.”
Ezzel köddé váltak az éjszakában. A család visszakapta a fiát, de a gyermek soha többé nem lett a régi: csendes maradt, magának való, és élete végéig a semmibe bámulva suttogott azokról a dolgokról, amiket a sziklák mélyén, a láthatatlan dimenzióban látott.
Ismerős? Ez a magyar váltott gyermek. Ugyanaz a történet más stílusban. Nem kell Izlandig menni ahhoz, hogy ilyen meséket halljunk. A magyar folklórban szinte szóról szóra él ugyanez a hiedelem, csak nálunk a rejtett nép helyett a boszorkányok, tündérek vagy a szépasszonyok lopják el a csecsemőt, és teszik a helyére a saját rút, beteges és folyton üvöltő porontyukat.
A forgatókönyv is ugyanaz. A magyar anyukák is pontosan tudták, hogy a kereszteletlen gyereket egyetlen másodpercre sem szabad magára hagyni. Nálunk acélkés helyett leggyakrabban rontás elleni imádsággal, szenteltvízzel vagy a kicsi csuklójára kötött piros fonallal védekeztek a gonosz ellen.
Ha a magyar parasztházban gyanús volt, hogy a gyerek túl sokat sír, nem fejlődik és mindent felfal (a váltott gyermek nálunk falánk volt), az anyák pontosan ezt a cselt alkalmazták.
Miután a lény lebukott, a magyar hagyomány szerint is meg kellett verni vagy a szemétdombra kellett tenni a váltott gyereket, hogy a boszorkány megsajnálja a sajátját, és visszahozza az igazit.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kövess a Facebook-oldalamon, ahol naponta teszek közzé új posztokat.
#HeniZana #VáltottGyermek #Huldufolk #Izland #IzlandiFolklór #MagyarFolklór #MiHárman
Előző rész: Az izlandi Elf School | Következő rész: Gyermekijesztők a magyar néphagyományban
